Ó, aggódó lélek, ím, békesség Néked,
Ki embernek formált, így szól: Ne félj!
Az Úr neveden hívott téged,
Az övé vagy, bízzál, remélj!
Ki drága vérén megváltott,
Ő hűséges, őrző Pásztorod!

Ha utam nagy vízen kell átvigyen engem,
Mit Ő ígért, kérem: Uram, légy velem!
A hullámok ím, nem érnek el,
A folyó el nem borít engem.
Bár rémít az áradat—félnem nem kell:
Egy cseppet sem árthat, hisz az Úr közel!

Nem kétkedő szívvel, ám gyermeki hittel—
Bár tűzbe visz utam—bátran léphetek:
A tűz tűznek lenni elfelejt,
A sok-sok lángnyelv hűs táncot lejt.
A láng meg nem perzsel—az Úr oltalom!
A Megtartó, hű Úr az én Megtartóm!

Ám el ne hagyj engem, hatalmas Megmentőm,
Ha rám törnek próbák, légy hű őrizőm!
Rejts el kezed mélyén engemet,
Hadd hirdessem majd mentő Neved!
Karod legyen oltalmam, rejtekhelyem,
Ki nem ragad onnan senki, semmi sem!

Mert Te hívtál engem: Jöjj hozzám a vízen!
S mert jól tudom: jó vagy, és megbízható,
Az élet viharzó tengere
Szent szavadra, lám, már járható!
De kétségek, félelmek riogatnak,
Mint ásító örvények tátonganak.

S ha zúgó szél hangja a szívem riasztja,
S mély bánat hulláma már majd’ eltemet,
A szívem ijedten felkiált:
Uram, tarts meg! Elsüllyedek!
Egy jól ismert hang szól és békét teremt:
Csak bízzatok! Én vagyok! Ne féljetek!