Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.@Máté 11:28
portré
John M. Neale (1818-1866)

John M. Neale, Hymns for the Eastern Church, 1862 (Art Thou Weary, Art Thou Languid?). Anna Piroska Williams, 1977 ().

Henry W. Baker, 1868 (🔊 pdf nwc).

Egy észak-angliai lelkész, James A. Watson a következő történetet írta le ezzel az énekkel kapcsolatban: Gyakran elmentem meglátogatni egy nőtestvért, aki felnőttként jutott hitre. Hallotta a kegyelemből, hit által való megigazulás evangéliumát, a magáévá tette, és hittel telt, kiegyensúlyozott hívő emberré vált. Sajnos egy komoly betegség következtében ágynak esett, de mindig áldást jelentett, ha elmentem hozzá meglátogatni. Egyszer a következőket mesélte el. Előző este, miután az esti nővér otthagyta az éjszakára, felhő árnyékolta be lelkét. Nagyon elhagyatottnak érezte magát, mintha még Isten is megfeledkezett volna róla. Minden olyan sötéten és ijesztően tornyosult előtte, és félt a hosszú, magányos éjszakától. Ez az érzés nagyon szokatlan és rendkívüli volt számára, és nem tudta, mi lehet az oka. – Ekkor, a késő esti csendben egészen váratlanul kopogó lépések zaját hallotta a köves járdán. Egy munkás közeledett, aki a gyárban szokásos facipőt hordta. Valószínűleg egy elhúzódott esti összejövetelről tartott hazafelé, mert hirtelen rázendített egy énekre, még mielőtt a házhoz ért volna, ahol a beteg asszony virrasztott. Fennhangon énekelt, nyilvánvaló örömmel: Fáradt vagy és megterhelve, ellankadt szíved? Jézushoz jöjj, nála nyugalmad megleled! A facipős angyal lassan távolodott, de még mindig teli torokból és szíve mélyéről énekelt: és szavai eljutottak a beteg asszony szíve mélyére is: Nála nyugalmad megleled. Újra Isten karjaiba vetette magát. A felhő felszakadozott. Béke és nyugalom töltötte be szívét, és kétségeskedése teljesen elmúlt.

portré
Henry W. Baker (1821-1877)

Fáradt vagy és megterhelve, Ellankadt szíved?
Jézus hív, nála nyugalmad megleled!

Van-e jel, mely hozzá vezet Az életen át?
Lábán, kezén lásd szenvedése nyomát!

Mint királynak, fénylő fejdísz Van-e homlokán?
Értünk hordott koszorút a Golgotán.

Ha követem bátran, híven, Mi a földi díj?
Fáradságos, bajjal teljes útra hív.

Ha mellette hűn megállok, A célnál mi vár?
Trónját osztja majd meg véled a Király!

Annak, aki hozzá fordul, Mondhat-e nemet?
Semmiképpen nem vet ő ki tégedet!

Biztos-e, hogy jóban-rosszban Áldását nyerem?
Próféta, apostol, mártír szól: Igen!.